HTML

Egyvilág - Fórum

Ez az Egyvilág című készülő könyvhöz tartozó fórum. Itt lehet nyilvánosan kifejteni és megvitatni a könyvvel kapcsolatos gondolatokat. A könyv részletes bemutatása és a teljes szövegű kézirat a központi oldalon (www.egyvilag.hu) található. Sok fontos és érdekes dologról olvashatsz ott, ha még nem jártál arra, látogasd meg! A kézirat és a véleményezés nyílt, mindenki érdeklődését, hozzászólásait szívesen veszem. (A szerzői joggal kapcsolatos nyilatkozatot és az elérhetőséget is lásd az iménti internet címen.)

A legutóbbi kommentek

  • lol7: Nálunk a megye3 grundfoci bajnokságnak, faluvégi füves réten van realitása. Azt bírjuk el pénzzel, azért nem kár ha valamelyik elvtárs haverja nyeri... (2016.08.11. 09:13) A magyar olimpiáról kicsit bővebben
  • atpijkamo112: Ha majd egy négyes metrót meg tudunk építeni költségkeretből, időre, hatalmas botrányok nélkül, akkor lehet gondolkodni az olimpián. (2016.07.01. 14:06) A magyar olimpiáról kicsit bővebben
  • Szalay Miklós: @Méhészborz: Köszi! (2016.05.29. 14:17) Nemzet
  • Utolsó 20

Politikai konfliktusok

2016.08.04.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot itt találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a felső sort nézd. A teljes változatot doc és pdf formátumban érheted el.)

 

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

 

1.   A konfliktusok eredete

Az emberi csoportok közötti konfliktusoknak számos gyökere van:

1)    Evolúció

A túlélésre való törekvés, illetve a vele járó versengés és konfliktus az evolúció alapmotívumai, így nem csoda, ha a vérünkben vannak. Ez a versengés pedig fajon belül is zajlik, illetve egyéni és csoportszinten is – ahogyan az emberek is versengenek, konfliktusba kerülnek egymással.

2)    Társas lét

Az ember társas lény, és az ennek megfelelő motivációk, különösen az elfogadottság igénye és a csoportszellem ott dolgoznak benne. Csoportszellem alatt azt értem, hogy az egyént érinti az, ami a saját csoportjával történik: mondjuk, ha azt más csoportok részéről támadás éri, az neki személyesen is sérelmes, visszavágásra serkenti őt – a visszavágás pedig a másik csoportot serkenti ugyanerre, és így tovább. A konfliktusok ekképp is hajlamosak az eszkalációra, súlyosbodásra.

Emellett az érzelmi vonulat mellett az ember szellemi lény is – de gondolkozására is jellemző a csoportokban való gondolkozás, hogy úgy tekint az emberekre, hogy „vagyunk mi – és vannak ők”. Ez a szemléletmód pedig nem segít mérsékelni a csoportok közötti ellenséges érzelmi impulzusokat.

Ezen felül a békés egymás mellett élést a kultúrák, normák, szokások különbözősége is gyakran nehezíti, hogy ami az egyik csoportnak helyes, megszokott, természetes, az a másiknak helytelen, zavaró, visszatetsző.

3)    Gazdaság

Élezik aztán a feszültséget az egyenlőtlenségek: nyilván nem esik jól a szegényebbeknek, hogy másoknak több van – főleg, ha azt az ő kizsákmányolásukkal szerezték. De a frusztráció, nyomor, kilátástalanság könnyen általában véve is ingerültté, türelmetlenné tesz, illetve az ilyen helyzetben lévőkben könnyű felszítani a hasonló érzelmeket.

4)    Politika

Ahogyan a ‘Nemzet’ témában olvasható, a konfliktusokat gyakran a hatalmon lévők, hangadók gerjesztik, míg az emberek egyébként megvolnának egymással. Lásd továbbá alább a konfliktusokról és manipulációról szóló részt.

Nem árt tisztában lennünk vele, hogy a háborúk a belpolitikai feszültségek csökkentését, a vezetők pozíciójának megerősítését, egyéni ambíciókat is szolgálhatnak. Amikor komoly külső fenyegetés van a láthatáron, a nemzet összezár, a vezetéssel szemben állókra az árulás árnya vetülhet, másfelől pedig pár győztes csata könnyen feledtetheti, mondjuk az elnök szexuális botlásait.

Lásd még a ‘Bal oldal - Jobb oldal’ témában, hogy mindkét oldal szélsőségeseinek érdeke a másik oldallal való konfrontáció.

Vegyük észre aztán az iróniát abban, ahogyan a volt háborúzó felek, akik évekig válogatott módszerekkel gyilkolták egymást, rövid idő múltán gyakorlatilag barátok tudnak lenni – ahogyan történt az Európában a második világháború után. $

Az iméntiekből az is kitűnik, hogy érdekütközések, súrlódások a gyakorlatban óhatatlanul vannak. Jó volna, ha meg tudnánk tanulni ésszel kezelni ezeket, hogy amennyire érdemes és lehet el tudjuk kerülni, hogy nyílt konfrontációvá fajuljanak, ha pedig már azzá váltak, felvilágosult módon le tudjuk csillapítani, zárni azokat. Lásd ehhez az ‘Agresszió’, valamint a ‘Konfliktuskezelés’ témákat is. (Utóbbi elsősorban az ember életének konfliktusairól szól, de sok minden érvényes belőle a szélesebb konfliktusokra is.)

És még egy-két megjegyzés a konfliktusokról és az emberi történelemről. A mai ember hajlamos a régmúltba révedni, a természeti népeket magasztalni, „a nemes vad” illúziójába ringatni magát, mintha akkor békésebbek, bölcsebbek lettek volna az emberek $. Az ember azonban sohasem élt békében, akkor sem ß, de azóta és ma sem. Ez természetesen régen sem volt öröm, de botok helyett atombombákkal felfegyverkezve lényegesen nagyobb veszélyt jelentünk magunkra. Egyre inkább itt volna tehát az ideje, hogy bölcsebbekké, kulturáltabbakká váljunk, képesek legyünk levetkőzni ősi ösztöneinket és beidegződéseinket. Lásd ehhez ‘Az emberiség egysége’ témában, hogy még ma is meglehetősen gyerekes az, ahogy az emberiség viselkedik, egészen a legmagasabb szintekig. Lásd azonban az ‘Egy jobb világ’ témában a korunk védelmében írtakat is, beleértve, hogy azért háborúból relatíve kevesebb van.

2.   Konfliktusok és manipuláció

A konfliktusok kapcsán gyakran manipulálják a népet.

2.1. Félelem és tudatlanság

1)    Félelem

Az emberekre pozitív és negatív ösztönzőkkel is hatással lehet lenni. Pozitív ösztönző, ha jutalmat, valami jót ígérnek nekik, negatív, ha büntetéssel, valami rosszal fenyegetik őket. Sok helyen alkalmazzák az utóbbit is, például a marketingben (amikor ránk ijesztenek a baktériumokkal), az oktatásban („meg fogsz bukni”, „mi lesz így belőled?”) – illetve a politikában is („jönnek a kommunisták”).

A félelemről a ‘Kellemetlen gondolatok’ témában lehet bővebben olvasni, itt csak a következőket emelném ki:

·     A félelemnek van egy egészséges szintje, de hajlamos túlnőni ezen, elhatalmasodni.

·     A félelem agresszívvá tesz.

·     Felkelti az igényt arra, hogy megvédjenek, vezessenek bennünket. A félelem manipulálhatóvá tesz. Lásd ehhez az ‘Állam’ témában a félelem legitimáló hatását.

·     A félelem ragályos lehet: például, ha körülöttünk mindenki attól fél, hogy jönnek a kommunisták, az bennünk is félelmet gerjeszthet.

2)    Tudatlanság

Először is, a tudatlanság félelmet gerjeszt, mert az ember fél az ismeretlentől. Aztán, aki tudatlan, könnyebben elhiszi a hazugságokat, amivel tovább lehet szítani a félelmét. Továbbá, a tudatlan ember hajlamosabb a rajongásra és a hitre is. Mindezek folytán pedig manipulálható.

Ha pedig a félelem és a tudatlanság ilyen hatékony, akkor azoknak, akik irányítani, manipulálni akarják az embereket, érdekükben áll félelemben és tudatlanságban tartani őket. Lásd a ‘Demokrácia és diktatúra’ témában, hogy a politikának az a jó, ha a nép kezelhető; az ‘Ember, társadalom és család a modern világban’ témában, hogy a piac is a kezelhető fogyasztót szereti; illetve az ‘Oktatás’ témában, hogy az önálló gondolkozás és kritikai képesség kialakítása nem mindig cél.

2.2. Ellenség és ellenségkép

1)    Ha van egy ellenség, az több következménnyel jár:

o  Félelmet gerjeszt. (Miáltal manipulálhatóvá teszi az embereket, illetve legitimálja a rendszert, a hatalmat.)

o  A gyűlölködés kapaszkodót, célt ad, energizál. (Célt, mármint hogy megszabaduljunk a gyűlöletünk tárgyától.) Egyben azonban meg is keserít, szóval nagyon boldoggá azért nem tesz.

o  Az ellenség lehet egyben bűnbak is; mondjuk, ahogyan ß a zsidókat lehetett okolni a bajokért a náci Németországban. A bűnbakokra a közösség és az egyén problémái is ráfoghatók. (A bűnbakokról bővebben lásd ‘A boldogság keresése és korlátai’ témában.)

o  A közös ellenség összeköt, egységessé teszi a népet.

2)    Ezeket figyelembe véve érthető, hogy a politikának gyakran előnyös, ha van egy ellenség, illetve a vészhelyzet.

Így, ha van ellenség, nem is feltétlen akarnak igazán megszabadulni tőle ß, ha viszont nincs, akkor érdemes lehet találni, kreálni egyet. Ezt pedig a tudatlanság nagyban elősegíti, mert könnyen be lehet beszélni a népnek, hogy „azok az ellenségeitek”. Lásd továbbá az ‘Attitűd, sztereotípia, előítélet’ témában az előítéletek szándékos, intézményes elősegítését, az uszítást.

Lásd végül a ‘Demokrácia és diktatúra’ témában, hogy a diktatúra válsághelyzetekben jobban működhet, mint a demokrácia, illetve könnyebben elfogadhatják azt, mint egyébként.

3)    Ellenségkép

Az ellenséget gyakran arctalannak láttatják, és az emberi mivoltától is igyekeznek megfosztani őt.

Például úgy, hogy csúnyának, valami nem emberinek, patkányoknak, férgeknek ábrázolják.

Hogy miért tesznek így, azt nem nehéz kitalálni: mert így könnyebb gyűlölni az ellenséget, ártani nekik, megölni őket. És ha már itt tartunk, távolról, gombnyomással ölni is könnyebb, mintha teszem azt, saját kezűleg kellene leszúrnunk valakit: kb. csak olyan, mintha egy videojátékot játszanánk.

Lásd ehhez az ‘Önigazolás’ témában az áldozatok, az ellenség lealacsonyítását.

4)    Az ellenség mindig a rossz oldalon van, mi meg a jón.

Persze csak állítólag. Továbbá többnyire Isten is velünk van.

2.3. Egyebek

1)    Hazafiság

Sokan sem akarják hazafiatlannak érezni magukat, illetve nem akarnak annak mutatkozni mások előtt. A hazafiság érzése elég erős lehet magától is, de számottevő nyomás is tapasztalható erre nézve a nemzettársak részéről, illetve manipulálni is elég jól lehet vele az embert. (Vegyük csak, ahogy Petőfi szembesít azzal, hogy „Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete”.)

Bár a hazafiság a nemzetre utal, más csoportok tekintetében is létezik hasonló. Felmerülhet például a kérdés, hogy „jó hívők vagyunk-e”, „készek vagyunk-e harcolni, meghalni a hitünkért”.

Lásd ehhez a ‘Jóból is megárt a sok’ témában a hazafiságról írtakat. (Azt is, hogy azért lehet olyan is, amikor érdemes harcolni.)

2)    Propaganda

Mely a politikai manipulációnak, az ideológiák terjesztésének szervezett formája. Lásd róla az ‘Ideológiák’ témában.

Végül pedig lásd az ‘Óvatosság, rugalmasság, kivárás’ témában a manipuláció eszközeit, és hogy legyünk óvatosak velük szemben.

3.   Háború

A háború igen sok szenvedést és pusztítást okoz, továbbá igen drága is. Nem árt azonban látni, hogy lehet neki pozitív oldala, folyományai is. Fontos leszögezni, hogy az alábbiakban egyáltalán nem az a célom, hogy a háború mellett érveljek, csak az, hogy árnyaltabban lássuk a kérdést. Ennek megfelelően:

Törekedni kell a háborúk kiiktatására.

Illetve arra, hogy ami jó ki tud sülni belőlük, azt békés módon el tudjuk érni. Lásd alább, hogy mit lehet tenni egy békésebb világért.

3.1. Igazságos háború

Létezhet olyan, hogy igazságos háború, akkor, hogyha:

1)    A védekezést, a védelmezést szolgálja

Mármint egy humánus rendszer védekezését az agresszióval szemben, az ártatlanok megvédelmezését.

Külön említhető, hogy vannak rendszerek, melyek a saját polgáraikat nyomják el, és az érdekükben történő beavatkozás is igazságos lehet.

2)    A fellépés célzott és arányos

Vagyis ha a támadás a hatalmat gyakorlók, illetve azok ellen irányul, akik önszántukból támogatják őket – más ellen pedig csak annyira, amennyire az ehhez szükséges.

Illetve fontos, hogy a győztes ne használja ki aránytalanul a helyzetét.

3.2. A háború hasznai $

Mi jó lehet tehát a háborúban? Milyen hasznok származhatnak belőle?

1)    Ha az a védekezést, védelmezést szolgálja

Az előbb megfogalmazottak szerint.

2)    A társadalom motiválása

A tartós békében és jólétben az emberek hajlamosak eltelni, nem értékelni a jó dolgukat, elveszíteni a célt. A rossz megtapasztalása gyakran segít ezen, megtanít örülni az egyszerű dolgoknak, különösen a békének, az életnek; az újjáépítés, a jólét újrateremtése pedig célt ad az embereknek. A háború hatásos ellenszere a dekadenciának.

3)    Bajtársiasság, sorstársiasság

A háború, a közös küzdelem, szenvedés felkelti, megerősíti ezeket az érzéseket az emberekben, összeköti, összekovácsolja őket. A közösen kivívott győzelem különösen alkalmas a nemzeti összetartozás, a nemzeti nagyság érzésének megerősítésére. Idézzük fel továbbá, hogy a közös ellenség összeköt.

4)    Különféle egyéni vágyak kielégítése

A háború sokaknak hoz dicsőséget, a dicsőség, a hasznosság érzését, hogy szükség volt rájuk, tettek valamit, részt vettek valami nagyban. A háború sokaknak mintegy játék, különösen a parancsnokoknak, akik gyakran úgy tekintenek rá, mint egy sakkjátszmára. A háború lehetőséget nyújt a harci kedv kiélésére, utat enged a pusztítás vágyának. Sokan a háborútól kaphatják meg életük „férfias kalandját”, egy kihívást, melynek képesek voltak megfelelni.

Jegyezzük meg, hogy bizonyos dolgok békeidőben is segíthetnek kiélni az ember ilyetén vágyait, mondjuk a különféle (pl. számítógépes) harci, háborús játékok vagy a sport.

5)    A birodalomépítés pozitív oldala

Más tartományok, országok meghódításának is lehetnek kedvező következményei; például véget vethet a kisebb hatalmak, hadurak közötti csatározásoknak, békét, stabilitást hozhat, annak előnyeivel együtt, felvirágozhat a gazdaság és a kultúra. Nem utolsósorban a birodalomban idővel előállhat az emberek egy nagyobb egysége, akik már honfitársakként tekintenek egymásra, semmint hódító vagy meghódítandó idegenként, ellenségként.

6)    Társadalmi változások

A háborúkat övező felfordulás, a rezsimek veresége, meggyengülése alkalmat nyújt a nagyszabású társadalmi változásokra; ahogy történt az mondjuk Németországban, Japánban vagy Oroszországban a világháborúk alkalmával, vagy ami a nyugati államok gyarmatbirodalmának felbomlását ß illeti. Ezek a változások nem szükségszerűen illetve nem kizárólag jók, de jelentős részben azok.

7)    Gazdasági hasznok (és károk)

A háború egyfelől jelentős keresletet generál, a hadsereget el kell látni felszereléssel, majd újjá kell építeni, pótolni kell, amit leromboltak – másfelől lerombolja a termelőkapacitást, csökkenti a kínálatot. Ezek által drágábban lehet eladni a javakat, ami ösztönzi a gazdaságot.

De a háború azért gazdasági fronton sem fenékig tejfel. Az államok gyakran erősen eladósodnak, illetve beindul az infláció, nem ritkán a hiperinfláció, amennyiben pénznyomtatással próbálják fedezni a kiadásokat. Ez sokaknak fájdalmas, de leginkább azoknak, akiknek pillanatok alatt semmivé válnak a sok munkával összerakott megtakarításaik. (Bár akinek a tartozásai tűnnek el, azok még örülhetnek is.) Ne feledkezzünk meg továbbá arról sem, hogy a haditermelésre átállított gazdaság kevesebb fogyasztási cikket termel, így ezekhez nehezebben, drágábban lehet hozzájutni. Végül pedig a lerombolt gyárak tulajdonosai is foghatják a fejüket.

Mindazonáltal, a háború hatalmas üzletet lehet azoknak a személyeknek, vállalatoknak, országoknak, akik ki tudják használni. (Utóbbira nézve gondoljunk csak a világháborúkra és Amerika felemelkedésére.) Hasznot hozhatnak többek között a nyújtott kölcsönök, a fegyvereladások (akár a háború nélkül is, fegyverkezni ugyanis ilyenkor is lehet), az újjáépítés, valamint a háborút viselő országokban kieső kapacitás miatti (nettó) keresletnövekedés illetve az árak növekedése. Különösen úgy lehet jó üzlet háború, ha mi magunk nem veszünk benne részt, csak a hadviselők beszállítói vagyunk.

8)    Tudományos-technikai fejlődés

A háború, a fegyverkezés ennek is az egyik fő mozgatórugója. Jó példa a rakétaipar vagy az atombomba, az atomipar. (Melyeknek aztán a civil alkalmazásai is jelentőssé váltak.)

9)    Megszeppenés

Az elkövetett borzalmak láttán az emberek önvizsgálatot tarthatnak, újragondolhatják a dolgokat, jobban igyekezhetnek „jónak lenni”. Például a német mentalitásra is jelentős hatással voltak a második világháború szörnyűségei.

10)   Környezeti hatások

A háború maga nem éppen jó a környezetnek, viszont a környezetszennyező ipar lerombolásával, illetve az emberi populáció csökkenésével, összességében akár a hasznára is válhat.

11)   Elrettentés

Ez inkább a fegyverkezés, mint a háború pozitív oldala lehet. Gyakran emlegetik az elrettentést, a támadástól, a háború kirobbantásától való visszatartást például az atomfegyverek pozitívumaként.

Itt lehet megjegyezni, hogy a haderő nemcsak harcra jó, hanem nyomásgyakorlásra is, úgy is el lehet érni dolgokat általa, hogy be sem vetjük – csak megmutatjuk.

Ne feledjük azonban: a háború igen sok szenvedést és pusztítást okoz, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy megéri. (Különösen, hogy a háború bizonyos hasznai csak az egyéniek, üzletiek; és különösen, ha van mód a háború pozitívumainak más módon történő elérésére.)

Végül, mindenképpen el kell még mondani, hogy…

Háború után rendet is kell rakni, mégpedig jól, úgy, hogy ez a rend igazságos és tartós legyen.

Ami nehezebb is lehet, mint győzni. Többek közt azért kell ezt így hangsúlyozni, mert a múltban ez korántsem mindig sikerült; a legjobb rossz példa talán az első világháború lezárása, ami hamarosan a másodikba torkollott. Lásd alább a konfliktusok felvilágosult lezárásáról mondottakat.

4.   Forradalom és puccs

(@@Ami itt le van írva, az nem egy nagy szám. Mit kellene még beleírni? Mit kellene másképp?)

1)    Forradalom ß

A fennálló rendszer egy ideig képes ellenállni a vele elégedetlenek, a változást kívánók akaratának, elfojtani a feszültséget – mely azonban így egyre halmozódik. Ezért, amikor aztán bekövetkezik a változás, az gyakran robbanásszerű, erőszakos.

Említsük meg továbbá, hogy „cirkuszt és kenyeret”; melyek a nép nyugton tartásának alapvető eszközei. Magyarán, ha biztosított az alapvető létfenntartás és az emberek figyelmét is sikerül megfelelően lekötni, gondoskodnak a szórakoztatásukról, azzal a hatalom birtokosai elég jól elejét tudják venni a zűröknek.

2)    Puccs

Egy rendszert nemcsak úgy lehet megtámadni, hogy annak teljes erejével (hadseregével) szállunk szembe, hanem úgy is, hogy közvetlenül a hatalmi központot, a legfelső vezetőket célozzuk meg. Ily módon jóval kisebb energiával és véráldozattal meg lehet buktatni a rendszert – a vezetőkhöz viszont nehéz hozzáférni, leginkább csak a rendszer bizalmi embereinek lehet módja erre.

5.   Mit lehet tenni egy békésebb világért? $

1)    A tudatlanság és befolyásolhatóság csökkentése

Emlékezzünk a fentiekre, ami a félelem, a tudatlanság, illetve a manipuláció konfliktusokban játszott szerepét illeti.

Lásd továbbá ‘A csoportok problémáinak kezelése’ témában az előítéletek csökkentéséről írtakat, azon belül a megismerést és megértést; valamint az ‘Önálló megismerés és cselekvés’ témában, hogy próbáljuk meg önállóan megérteni és megítélni a dolgokat.

2)    Nemzetek közötti párbeszéd és a nemzetközi jogrend

Lényeges, hogy a különböző nemzetek, csoportok vezetői, tagjai rendszeresen érintkezzenek, párbeszédet folytassanak egymással.

Így ismerhetik, érthetik meg egymást ugyanis, így láthatják, hogy „a másik is ember”.

Látható tehát, hogy:

o  Nemcsak a vezetők közötti párbeszédről van szó, hanem az emberek közöttiről is. Ez segít megelőzni, hogy egymásnak lehessen ugrasztani őket.

o  Nemcsak akkor kell egymással beszélni, ha baj van, az érintkezésnek normál körülmények között is zajlania kell. Ez segít megelőzni, hogy baj legyen.

A párbeszéd természetesen a viták, konfliktusok tárgyalásos rendezésére való törekvést is magába foglalja.

Mint máshol is, a nemzetközi párbeszédben is fontos a jó kommunikáció; például a másik meghallgatása, hogy közben egyenrangúként kezeljük a másik felet, a tárgyilagosság, és így tovább. Lásd erről ‘A kommunikáció gyakorlatának alapjai’ témában.

Ami a nemzetközi jogrendet illeti, a legnagyobb gond az vele, hogy nincs mögötte következetes kényszerítő erő – ellentétben azzal, ahogyan egy országban a törvény mögött ott van az állami hatalom. Így a nemzetközi jog szabályai inkább csak konvenciók, kvázi annak a leírása, hogy mi a szokásos eljárás, hogyan volna jó intézni az ügyeket. Bár érvényt szerezni nemigen lehet nekik, már azzal is hasznosak, hogy irányt mutatnak, megszegésük kiváltja a nemzetközi közösség rosszallását, ami némi erőt azért mégis kölcsönöz nekik.

Lásd végül a ‘Globális problémák’ témában a világszintű központi hatalom lehetőségéről írtakat.

3)    Az érdekek összekapcsolása

Értem ez alatt, hogy ha a másiknak rossz, háborúban áll, akkor nekem is rossz legyen, például, mert kevesebb lapostévét fog megvenni tőlem. Ezáltal nekem érdekemben fog állni, hogy a másik országban is béke legyen, amiért valószínűleg hajlandó leszek tenni is ezt-azt.

Lásd ehhez a ‘Globalizáció’ témában, hogy az hozzájárul a világbékéhez.

4)    A konfliktusok fékezése

Egy konfliktus közepette az emberek könnyen elveszíthetik a fejüket és a mértéket, ami könnyen a konfliktus további eszkalációjához, súlyosbodásához vezethet. Fontos tehát ilyenkor is a józan ész megőrzése.

Bizonyos konfliktusok krónikusak, hosszú időn keresztül fennmaradnak; vegyük csak például a zsidók és az arabok szembenállását vagy a szunnita-síita ellentétet az iszlámon belül.

Ilyen helyzetben a kölcsönös bosszulkodás teszi igazán tartóssá a konfliktust, folytonosan feltépi a sebeket, nem hagyja, hogy az ellentétek a múlt homályába vesszenek. Jellemzően a jelenben olyanok gyűlölködnek, akiknek a szembenállás eredeti okához már semmi közük sincs.

Mit lehet erre mondani? Nem nagy ötlet, de először meg kellene fékezni az agressziót, hogy csillapodhassanak a kedélyek, majd minél józanabbul átgondolni, hogy hová vezet, ha a dolgok úgy mennek tovább, mint eddig, hogy az mindenkinek rossz lenne: mindkét oldalnak, illetve mi magunknak, a gyerekeinknek és könnyen olyanoknak is, akik még meg sem születtek.

Mint látható, az első a (tartós) fegyverszünet, nem kell tehát rögtön barátoknak lennünk. Az idő aztán majd megteszi a magáét. Természetesen mindezt a történelmi, nemzeti és személyes sérelmek tengerében nem könnyű elérni.

Lásd ehhez ‘Bal oldal - Jobb oldal’ témában, hogy a szélsőségeseknek érdekük a konfrontáció, az ellenségeskedés fenntartása, illetve a mérsékeltek problémáját a saját szélsőségeseikkel. Lásd továbbá ‘A jóság elvárható mértéke’ témában, hogy az elnyomók és elnyomottak leszármazottai hogyan tudnának elszámolni egymással.

5)    A konfliktusok felvilágosult lezárása

Amire mindenekelőtt a béke stabilitásához, tartósságához van szükség.

A kulcs itt a legyőzöttekkel szembeni mérsékelt eljárás. Vagyis:

o  Nem szabad őket túlzottan megbüntetni, megalázni, kifosztani. Ezek akadályoznák, hogy megbánják, ami rosszakat cselekedtek, amiben hibáztak, egyesítené és bosszúra serkentené őket.

o  Csak a valóban felelősöket kell megbüntetni. Kollektív bűnösségről nem lehet szó.

o  A legyőzötteket partnerként kell kezelni, be kell vonni őket a béke feltételeinek kidolgozásába.

6)    A konfliktusok mögötti valódi okok kezelése

Vagyis nem elég legyőzni az ellenfelet, elfojtani az agressziót, hanem fel kell deríteni a konfliktus eredendő okát, és kezelni kell azt. Ilyen ok mindenekelőtt a nyomor, amely elkeseredést  és tudatlanságot termel, és kiváló táptalaja a szélsőségeknek.

A mögöttes okokkal gyakran nem foglalkoznak eleget, elvégre, ha egyszer nem szólnak a fegyverek, könnyű úgy vélni, hogy nincs is baj. Másrészt az okok kezelése meglehetősen aprólékos és hosszadalmas munkát igényelhet, le kell ásni a társadalmi problémák gyökeréig, meg kell érteni az emberek helyzetét és motivációit, és kitartóan kell munkálkodni azok megváltoztatásán. Mennyivel bonyolultabb ez, mint egy hadsereggel végiggördülni az országon.

Ám a mögöttes okok kezelése nemcsak hatékonyabb, de könnyen olcsóbb is lehet mint az erő alkalmazása, különösen hosszú távon: egy-egy háború is drága, de ha tartósan fenn kell tartani az ellenőrzést, újabb és újabb konfliktusok robbannak ki, az még drágább. Olcsóbb lehet az oktatás, az egészségügy, az állami intézmények fejlesztésével, a gazdaság talpra állításával és hasonlókkal segíteni a problémán. És nem utolsósorban humánusabb is az efféle, ésszel való hozzáállás.

7)    A vezetők megválogatása, felkészítése

A politikai vezetők felbukkanása, hatalomra kerülése egyelőre még a jobb helyeken is meglehetősen esetleges folyamat, melyben a jó vezetésre való alkalmasságukon kívül sok minden más is szerepet játszik, különösen a magánérdekek. Jó volna, ha egyszer majd tervezettebben, szervezettebben, a jó célra való nagyobb tekintettel történhetne ez, ha ebben szellemben jobban fel lehetne készít a vezetőket arra, hogy jó vezetők legyenek.

Lásd ehhez a ‘Felvilágosulás és szabadság’ témában, hogy bár nem kell mindenkitől elvárni a felvilágosultságot, a hatalom csúcsán álló vezetőknek viszont felvilágosultaknak kellene lenniük, minél inkább tisztában kellene lenniük a valósággal.

8)    Távlati célok

Végezetül, a megfelelő értelemben illetve mértékig törekedni kellene az emberiség egységének megteremtésére. Nem kell sokat magyarázni, hogy ha nagyobb közösséget tudnánk érezni az emberek összességével, az emberiséggel, az segítene csillapítani az ellenségeskedéseket. Lásd ‘Az emberiség egysége’ témát, benne azt is, hogy mik segíthetik elő ezt az egységet.

Lásd továbbá ‘A jóság és etika ápolása’ témát, melynek a címe magáért beszél.

Szólj hozzá!

Demokrácia és diktatúra

2016.06.30.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot itt találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a felső sort nézd. A teljes változatot doc és pdf formátumban érheted el.)

 

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

 

1.   Szabadság – vagy jólét és biztonság?

Az emberek elsősorban jólétre és biztonságra vágynak. A szabadság – bár nem mellékes – de másodlagos a számukra.

Jól szemlélteti ezt a keresztény Isten hatalmának elfogadása; ami szintén arra mutat, hogy egy jóindulatú, kompetens és stabil diktatúra ellen a többségnek valószínűleg nem volna nagy kifogása. Csakhogy ilyen a valóságban nem nagyon van.

2.   A demokrácia előnyei – a diktatúra hátrányai

1)    A zsarnokság illetve a rossz vezetés elkerülése

A demokrácia nem is annyira a jó vezetésről szól, mint inkább a zsarnokság elkerüléséről, a rossz vezetők leváltásának lehetőségéről.

Egy diktatúrában ez ugyanis nincs meg, a hatalomra jellemző az önkény, az esetlegesség és az ellenőrizhetetlenség. (Illetve, ha még aktuálisan jól is csinálják, könnyen elromolhat.)

2)    Alternatívák

Egy demokráciában jelen vannak a (politikai, világnézeti) alternatívák, azok szabadon versenghetnek egymással, pluralizmus van – szemben a diktatúrával.

3)    Rugalmasság

A diktatúrák rugalmatlanabbak, nehezen reformálhatók. Egyfelől azért, mert a hatalom birtokosai általában nem akarnak változtatni a rendszeren, amelynek a hatalmukat és helyzetük egyéb előnyeit köszönhetik. Másfelől, még ha van is szándék a reformokra, félő, hogy ha kicsit engednek, az egész rendszert elmossa az ár.

4)    A hatalom folytonossága, az utódlás

Egy demokráciában intézményes szabályok vannak a hatalom átadására-átvételére, arra, hogy sose legyen kétséges, hogy az kit illet, és biztosított, hogy az utód se legyen túl rossz. Egy diktatúrában ellenben az utódlás gyakran esetleges, nem ritkák a trónviszályok, és az utód képességei, szándékai is kérdésesek.

5)    Szabadság

A diktatúrákban elnyomás van, a demokráciákban szabadság. Bár a jólét és biztonság előnyt élvez az emberek szemében, ahogy fentebb jeleztem, azért a szabadság sem mellékes.

6)    Közérdek

Általában, a diktatúrában, de a demokráciában is igaz a következő:

A hatalom nagyrészt a hataloméheseket, a saját pecsenyéjüket sütögetőket vonzza.

Ezért aztán jellemzőbben nem is a legérdemesebbek kezébe kerül; illetve a politika hajlik a zsarnokságra. Lásd ehhez az ‘Állam’ témában a hatalommal való visszaélésről mondottakat.

Ezzel együtt a demokráciában a közérdek legalább bizonyos fokig érvényesül. Nem tökéletesen: lásd például itt a többség diktatúráját, a demokráciában zajló machinációkat, illetve ahogy a bennfentesek a köz kárára jól járnak. A diktatúrákban azonban könnyen ennél is rosszabb lehet a helyzet.

7)    Magánkezdeményezés

A diktatúrák gyakran elfojtják a vállalkozó kedvet, a kreativitást, a civil társadalmat. A demokrácia (illetve a piac) engedi ezeket kibontakozni, kihasználja az energiájukat.

8)    A demokrácia kompatibilitása a piaccal

Ez a két intézmény sokban hasonlít egymásra. Így például mindkettő:

·     Decentralizált (a demokrácia pártjai, szervezetei, a hatalom megosztása: a hatalmi ágak között, továbbá a központi kormányzat és az önkormányzatok között – illetve a vállalatok önirányítása a piacon)

·     Organikus (A demokráciában a politikai erők spontán keletkezése, dinamikája – illetve a spontán piaci folyamatok)

·     Versengésre épül

Továbbá a demokráciák jellemzően jobban garantálják a magántulajdont, jobban biztosítják a piaci verseny szabadságát.

Az előbbiekkel szemben a diktatúrák centralizáltak, tervezettebbek, egyeduralmiak, erőfölénnyel operálnak. Továbbá jellemző rájuk a jogbiztonság hiánya, a korrupció és a gazdaság nagyfokú állami ellenőrzése, melyek nem jók a piacnak.

Végül itt jegyzem meg, hogy a diktatúráknak költséges, bürokratikus központi elnyomó, irányító, ellenőrző rendszerre van szükségük.

3.   A diktatúra potenciális előnyei – a demokrácia hátrányai

1)    Rend és stabilitás

Egy diktatúra erős keze nagyobb rendet és stabilitást teremthet. Különösen releváns ez a súlyosan megosztott, erőszakos helyeken – és jó egyrészt a gazdaságnak, mely fejlődéséhez stabilitás kell, de jó a népnek is, amely – bár elnyomás alatt – de biztonságban élhet.

A megosztott, erőszakos helyeken, ahol nincs meg a feszültségeket kontrollálni képes erő, illetve a megfelelő előfeltételek nélkül próbálják bevezetni a demokráciát, nyílt harcok törhetnek ki, a terror, a káosz lehet az úr. Másfelől, a konszolidáltabb, demokratikus országokban is irányváltások, ciklikusság, rövid távú szemlélet jellemezik a kormányzást; és a polgárok is jobban szabadjára lehetnek engedve, amivel nem biztos, hogy mindig megfelelően élnek.

Ugyanakkor, természetesen nem szabad megfeledkezni róla, hogy a diktatúrákban uralmon lévők kényétől-kedvétől függ, hogy mit tesznek a hatalmukkal, mi az ára a rendnek. Továbbá, az elfojtott feszültségek robbanásszerűen szabadulhatnak fel, ha az őket ellenőrzés alatt tartó hatalom meggyengül, eltűnik.

Lássuk továbbá, hogy a demokráciák kisebb rendjének, fegyelmének is megvan a pozitív oldala: például a visszafogott politikai torzsalkodás, a polgárok demonstratív véleménynyilvánítása segítheti a feszültségek feldolgozását, a kompromisszumok megtalálását; nem utolsósorban pedig ott van a polgárok szabadságának jó oldala.

Mellesleg, egy jól kézben tartott, stabil diktatúra sokszor a külföldnek is jobban jön, mint egy ingatag demokrácia. Már csak azért is, mert gyakran jobban lehet vele üzletelni, és mert nem jönnek a menekültek az instabillá váló országból.

2)    Politikai hatékonyság

Egy diktatúrában potenciálisan hatékony lehet a döntéshozatal.

A meghozott döntéseket aztán jobban végre is lehet hajtani, egy hatékony, erőskezű rendszerben.

Ám nyilván ezzel kapcsolatban is kérdés, hogy kinek az érdekeit szolgálja a hatékonyság. Továbbá a központi hatalom elbürokratizálódhat, illetve különösen a kicsi (de nagyszámú) helyi ügyek intézése lehet hatékonytalan úgy, hogyha túl centralizált a rendszer, mindenről a központban döntenek.

3)    A súlyos válsághelyzetek, társadalmi problémák kezelése

Ezek hatékonyabb kezelésének a lehetősége is megvan a diktatúrában. Miért?

o  A hatékonyabb döntéshozatal és végrehajtás miatt.

o  Mert népszerűtlen, de a probléma kezeléséhez szükséges intézkedéseket is meg lehet tenni.

o  Mert egy diktatúra elvileg messzebbre tekinthet, hosszú távú programokat is végigvihet.

Példának vehetjük, ahogy az ókori Rómában vészhelyzet esetén diktátort neveztek ki, vagy napjaink Kínai egykepolitikáját.

A demokrácia viszont általában rövidtávra tekint: a pártoknak, a kormánynak mindenekelőtt a következő választást kell megnyerniük, és rendszerint a politikájukat is ehhez igazítják. Még ha bele is kezdenek valamilyen hosszabb távú projektbe, nincs rá biztosíték, hogy azt a következő kormányok véghez is viszik, illetve könnyen lehet, hogy a babérokat mások aratják majd le. Lásd még a ‘A piac gyakorlati hiányosságai’ témában a piac rövidtávú szemléletét.

És a diktatúrában is csak a lehetősége adott a fentieknek: a legtöbb diktatúra ugyanis buta, hamis ideológiák vezérlik őket, túl messzire azért ők sem tekintenek, illetve a kellő szándék sincs meg bennük.

4)    Nagy alkotások

A diktátorok (császárok, királyok) gyakran indíttatást éreznek rá, hogy saját nagyságukat dicsőítendő nagy alkotásokat hozzanak, hozassanak létre, különösen, építkezzenek. Ezzel valóban maradandót alkothatnak. Vegyük csak a piramisokat vagy a moszkvai metrót.

Természetesen azonban nem mindegyik diktatúra építkezik, pláne jól. Például Magyarországon sem sok említésre érdemes keletkezett a kommunizmus idején. (@@Jobb példa?)

Ami a demokráciákat illeti, azokban nehéz megindokolni az ilyen jellegű költekezést, mert rögtön az a kérdés, hogy miért nem az emberek jólétére fordítják a pénzt. A demokráciák közberuházásai gyakran funkcionálisak, nem nagyon szeretnek olyasmire költeni, ami ezen túl van. (Amitől még a korrupció miatt többe kerülhetnek a kelleténél.) Lásd még ehhez az ‘Iparizált világunk’ témában az eredetiség és a műgond napjainkban tapasztalható visszaszorulását. $

4.   A demokráciákban tapasztalható további visszásságok

1)    A többség diktatúrája

Egy demokráciában fennáll annak a veszélye, hogy a többség elnyomja a kisebbséget; például ha pusztán a többségi elv érvényesülne, az aktuális többség megszavazhatná, hogy a kisebbségtől vegyenek el mindent. Ezért vannak a különböző demokratikus kisebbséget védő szabályok, például, hogy bizonyos törvények megváltozatása minősített többséget igényel, de ilyen a homogén választói körzetek kialakítása vagy a területi autonómia is. Ezekről némileg bővebben az ‘Állam’ témában lehet olvasni, a hatalommal való visszaélés megakadályozásának eszközei között.

2)    A választások közötti kvázi diktatúra

Vagyis, hogy a demokráciákban is adott időre rábízzák a hatalmat valakire. (Nyilván, azért a megfelelő módon korlátozva azt). Nem arról van szó tehát, hogy minden kérdésben folyamatosan a nép dönt, a létező demokráciák sem abszolútak. Lásd alább a képviseleti és közvetlen demokráciáról mondottakat.

3)    A politikai machinációk a demokráciákban is gyakoriak

Általános például a választók manipulálása, megvesztegetése. Lásd ehhez, amit itt írok a demokráciákban zajló osztogatásról, hazugságokról és demagógiáról. Manipulálhatják aztán a képviselőket is, a többi politikus, vagy a lobbisták. De machinálhatnak például a választókörzetek átszabásával, a választási szabályok áthangolásával, és így tovább… Lásd ehhez, amit az ‘Állam’ témában a hatalom bebetonozásáról írok.

4)    A demokráciában sem feltétlen tudni az igazságot

Alapjában azért, mert bárki bármit állíthat. És gyakran állít is, ellentmondó nyilatkozatok születhetnek nap, mint nap, a nem túl jelentős ügyekben is; a szembenálló felek már-már automatikusan az ellenkezőjét állítják egymásnak. Ez aztán általános szkepticizmust szül a politikával szemben, elősegíti a demokráciából való kiábrándulást. (@@Én ugye elsősorban azt látom, ami Magyarországon folyik. Másutt is így van? Vannak kulturáltabb helyek?)

Persze a diktatúrában is hazudnak – de egyszerűbben. Egyfelől csak egy felől jön az áldás; másfelől konzisztensebb: megvannak az alapvető dogmák, és nem változik, hogy kinek hallatszik erősebben a hangja. (Ezáltal az illúziója jobban meglehet annak, hogy az igazat mondják – bár ez természetesen nem menti a hazugságot.) Nem utolsósorban az ellenzék is egységesebb lehet, és maga kevésbé szorul rá, hogy hazudjon.

5)    Demagógia

A demagógia olyan politikai retorika, előadásmód, mely vágyakra, érzelmekre, félelmekre, előítéletekre épít, s közben könnyen elrugaszkodik a valóságtól, a racionalitástól.

Bár jellemzően a politikusokat hibáztatják érte, alapvetően az emberek igénylik a demagógiát, az ígérgetést, a leegyszerűsített magyarázatokat. Nehéz is a politikát őszintén csinálni, nehéz a szükséges, de kellemetlen intézkedéseket nyíltan kezelni, keresztülvinni.

Természetesen demagógia sem csak a demokráciákban van, a diktatúrák is alkalmazzák, de az előbbiben a visszásabb. (@@Mondható az, hogy a demokráciában jellemzőbb a demagógia? Pl. mert egy stabil hatalomnak kevésbé van rá szüksége, mint a demokrácia folytonosan versengő pártjainak, politikusainak.)

Érdemes látni még, hogy a válsághelyzetek kedveznek a demagógiának: amikor ugyanis rossz a helyzet, felfokozódnak a vágyak, az érzelmek.

6)    A szavazók korlátoltsága és rövidlátása

Amit már csak a demagógiára való fogékonyságuk is mutat. Az emberek nagy része nem túl eszes, illetve nem érdeklik a távolabbi megfontolások – a demokráciában pedig a döntés (lehetősége) a nép kezében van. (Ráadásul, még akinek meg is van az esze, képes távolabbra látni, annak is megvan a maga baja; ideje, energiája neki sincs sok a közügyekre.)

A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van, hogy ezt az árat lehet, hogy megéri megfizetni a zsarnokság elkerüléséért, illetve, hogy az átlag diktatúra sem jobb e tekintetben.

7)    Anyagi kérdések

Először is, közismert, hogy a demokráciákra jellemző a megszorítás-osztogatás ciklusa. A választásokhoz közeledve a hatalmon lévők újraválasztásuk érdekében igyekeznek lendíteni a közhangulaton, gyakran állami költekezésbe, osztogatásba kezdenek – a választásokat követően azonban újra meghúzzák a nadrágszíjat. Ennek pusztán politikai céljai vannak, közben nincsenek tekintettel arra, hogy mivel jár ez a gazdaságra nézve, melynek vélhetően jobb volna a stabil gazdaságpolitika.

Másodszor, a demokráciában a választási kampányhoz, a győzelemhez fontos a pénz, a jelöltek, a pártok reklámozása, népszerűsítése nincs ingyen.

Harmadszor, a demokráciában a hatalmi helyzet elvileg nem jár kiemelkedő anyagi haszonnal; az elnököt, a miniszterelnököt sem fizetik meg különösebben kiemelkedően. Felmerül a kérdés: miért akarjon valaki hatalomra kerülni egyáltalán $?

A pénzen kívül persze lehet más is, ott van a becsvágy, a hatalomvágy, az idealizmus is. De valójában a háttérben jelentős anyagi hasznokról is szó van. Lehet ez „tiszta”: a hírnévből már önmagában hasznot húzhat az ember, mondjuk, ha a politikus ír egy szakácskönyvet. Ám gyakran másról van szó, a hatalommal való visszaélésről, korrupcióról, lobbi pénzek bezsebeléséről.

Láthatjuk egyúttal a pénz, a pénzes körök befolyását a politikára: akár a kampányok támogatásán, akár a lobbi tevékenységen keresztül történik ez, akár ha szimpla korrupcióról van szó. (Ami természetesen nyílt titok – a rendszer eredendő furcsaságáról viszont nemigen esik szó, arról, hogy miért akarjon valaki hatalomra kerülni, ha azt elvileg nem nagyon fizetik meg.)

8)    Polarizáció

Gyakran jellemző a demokráciákra a politika polarizációja, szélsőségek felé tolódása.

Mi az eredmény? Megosztottság. Valamint ezért nincsenek valódi, tényleg középen álló pártok a politikában – pedig így lehetne mindkét oldal erényeit egyszerre felhasználni. Utóbbiról lásd erről az ‘Egy jobb világ’ témában.

Érdemes itt hangsúlyozni, hogy az alapvető szabályok meghatározásához (mint amilyen az alkotmány), és a hosszú távú projektekhez (mint például a népesedéspolitika, oktatáspolitika, vagy a hátrányos helyzetű kisebbségek felzárkózatása), széleskörű konszenzus szükséges.

Végül, a demokráciákra jellemző polarizáció ellenpontjaként tekintsük az egységet, amely a diktatúrákban jellemezheti az ellenzéket – hiszen a közös ellenség összeköt. (Bár ez sem mindenütt van így, az ellenzék is pártoskodhat magától, vagy az uralmon lévőknek sikerülhet megosztania azt.)

A szélsőségekről általában lásd a ‘Bal oldal - Jobb oldal’ témában. Lásd továbbá ‘A csoportok alapvető jellemzői’ témában a csoportokat összetartó erőket, hogy az egyének miért tartanak a csoportokkal, miért állnak be a legtöbben valamelyik táborba.

9)    A demokráciák kifelé sem mindig angyalok

Tekintsük csak az USA illetve a CIA mesterkedéseit a világban Vietnamtól Nicaraguáig, Chilétől Kongóig. (@@Jobb példák?)

Nyilván, bizonyos fokig természetes, hogy mindenki a saját érdekeit védi – van azonban az etikusságnak egy elvárható szintje. Meg kell azonban hagyni, hogy az USÁ-hoz képest sokkal rosszabb is történhetett volna, mondjuk, ha a nácik nyerik a háborút, illetve az amerikaiak többször tényleg a jó ügy mellett avatkoztak be.

5.   Demokrácia vagy diktatúra?

Milyen tanulságokat lehet levonni a kérdésre nézve?

1)    Bizonyos helyzetekben a diktatúra elvileg működhet jobban, mint egy demokrácia

Különösen a következő esetekben:

o  Ahol az alapvető stabilitást, életfeltételeket kell biztosítani

o  Erősen megosztott, erőszakra hajlamos társadalmakban

o  Súlyos válsághelyzetek, társadalmi problémák esetén

o  Ha a vezér jó szándékú és kompetens

De:

o  Nem jellemző, hogy jól csinálnák.

o  Megvan az ára. Lásd fentebb a diktatúra hátrányait.

o  Még ha jól is csinálják éppen, könnyen félrecsúszik.

2)    A (jól működő) demokráciának megvannak az előfeltételei

Így:

o  Hogy ne legyen olyan a helyzet, amikor inkább a diktatúra a jobb. (Az előbb megfogalmazottak: alapvető stabilitás biztosítása, stb…)

o  (Demokratikus) kulturáltság, mérsékelt opportunizmus

Hogy ugyanis az emberek illetve a politikusok tudjanak élni a szabadsággal, képesek legyenek a kulturált párbeszédre és versengésre, el tudják viselni, ha vesztenek, ne akarják kihasználni a rendszer jóindulatát, és szem előtt tartsák a köz érdekét is.

Lásd ehhez ‘A kultúra és az ember’ témában a kultúra hatását a társadalom lehetőségeire és működésére.

o  Mérsékelt egyenlőtlenségek

Máskülönben a gazdagok könnyen kézben tarthatják a hatalmat így vagy úgy, illetve a sok szegény jó táptalajt biztosít a populizmusnak.

Mindezek folytán…

A demokráciát nehéz egyik napról a másikra bevezetni.

3)    A demokrácia és diktatúra mérlege

o  A demokráciának megvannak az előnyei, de nem csodaszer.

Talán a legfontosabb előnye pedig a zsarnokság elkerülése.

o  Bizonyos esetekben lehet létjogosultsága a diktatúrának.

De jó, ha megvan a kiút lehetősége belőle.

o  Nem feltétlen kell szélsőségekben gondolkozni: a rendszerek lehetnek bizonyos fokig demokratikusak, bizonyos fokig diktatórikusak.

6.   Egyebek

1)    A központosítás és decentralizáció skálája

Annak, hogy mennyire központosított egy rendszer, nem csak két állapota lehetséges, a teljes központosítás vagy a teljes decentralizáció: a központosításnak fokozatai vannak. Igaz ez a politikai és a gazdasági rendszerekre is, és jó látni, hogy a való világ rendszerei általában keverékek.

2)    Az elvek és érdekek keveredése a politikai összetartásban

‘A csoportok alapvető jellemzői’ témában olvasható, hogy a csoportokat különböző erők tartják össze. Ide tartoznak többek között: 1) az elvek, a gondolkozás hasonlósága, illetve 2) az érdekek. E kettő keveredik akkor, amikor arról van szó, hogy miért tartanak az emberek egy-egy politikai mozgalommal.

Keverednek egyrészt egyénen belül: az ember részben az elvei miatt tart az adott mozgalommal, például a baloldallal azért mert szimpatikus számára a társadalmi igazságosság eszméje – részben azonban az érdekei miatt is, például mert ha a baloldal kormányra kerül, majd felemeli a minimálbért, és ezzel ő maga is többet vihet majd haza.

Elvek és érdekek keverednek továbbá egyének között is: egyesek inkább az elveik, mások inkább az érdekeik miatt tartanak az adott párttal, mozgalommal. Tekintsük csak az elvhű és a köpönyegforgató politikusokat. Mindkét fajta keveredés megvan alul és felül is.

3)    A nép kezelhetősége

A politikának általában az a jó, ha a választók egyszerűek, kiszámíthatóak és befolyásolhatóak.

Igaz ez a diktatúrára, de a demokráciára is.

Továbbá így van ez nemcsak a választók, hanem a fogyasztók tekintetében is: a piac is a kezelhető fogyasztót szereti.

4)    A közvélemény változékonysága

A közvélemény elég változékony tud lenni politikai kérdésekben. Emlékezzünk csak a rendszerváltást vagy az EU csatlakozást megelőző lelkesedésre, majd a rákövetkező kiábrándulásra Magyarországon. De lehet itt idézni, ahogy valamilyen fenyegetés felmerülése, illetve egy-egy győztes háború képes lendíteni a hatalmon lévők népszerűségén; vagy említhetjük a politikai váltógazdálkodást, amikor két párt váltogatja egymást a hatalomban, mert az aktuálisból mindig kiábrándul a nép.

5)    Képviseleti és közvetlen demokrácia

Demokrácia alatt rendszerint a képviseleti demokráciát értik, vagyis azt, hogy a választók képviselőket választanak, az ügyeket pedig ezek a képviselők döntik el. A demokrácia abszolút formája azonban a közvetlen demokrácia volna, amikor az ügyeket maguk a polgárok döntenék el közvetlenül.

6)    A politikai ciklus hosszának egyensúlya

Se az nem jó, ha két választás között túl kevés idő telik el, se az, ha túl sok.

7)    Koalíciós kormányzás

Erre akkor van szükség, amikor egy politikai erő önmagában nem rendelkezik a megfelelő többséggel. Hátránya, hogy ilyenkor alkudozni kell kormányon belül, amivel csökkenhet a kormányzás hatékonysága, illetve fennáll a veszélye, hogy a kormány felbomlik. Másrészt a kompromisszumos irányvonal a társadalom nagyobb részének lehet kielégítő.

Itt érdemes szólni a „mérleg nyelvének” előnyös helyzetéről is. Ez azt jelenti, hogy ha van egy kisebb párt, melyre azonban nagy szükség van egy koalíciós kormány megalakításához, akkor ez a párt a méretéhez, támogatottságához képest jobb alkupozícióval fog rendelkezni, nagyobb hatalmat kaphat. Erre példa a viszonylag kicsi SZDSZ esete az MSZP-vel Magyarországon ß. (@@Jó ez a példa?)

8)    Az egység megtartásának fontossága

A különféle mozgalmaknak, szervezeteknek, testületeknek fontos az egységük megtartása, különben frakciókra eshetnek szét, vagy elhagyhatják őket a tagjaik, esetleg a kilépettek a szervezet ellen fordulhatnak. Különösen, ha egyeseket hagynának távozni, az a többiek számára precedenst teremtene: ezért is nagy lehet a nyomás a tagokon a bennmaradásra. Kiváltképp igazak ezek a kimondottan erővel összetartott csoportosulásokra. Példaként említhető minderre a kommunista pártegység, a termelőszövetkezeti tagság, de az is, hogy a maffiából nem lehet kilépni ß. (@@Jó példák ezek? Jobb példák?)

Továbbá, a fennálló rendhez, a status quo-hoz ragaszkodók, különösen a diktatúrák számára fontos lehet az olyan felforgató, rendszerellenes szervezkedések, mozgalmak csírájában történő elfojtása, melyek lendületet nyerhetnének, és később már jóval nehezebben lenne harcolni ellenük. (@@Példa?)

9)    Az ideológiák szerepe

Az ideológiák fontos szerepet töltenek be a diktatúrákban és demokráciákban; lásd ehhez itt fentebb, hogy az emberek igénylik a leegyszerűsített magyarázatokat. Lásd továbbá az ‘Ideológiák’ témát, benne a kommunista ideológiát, illetve a kommunizmus kudarcainak okait, továbbá a náci, a konzervatív és a liberális ideológiákat.

Szólj hozzá!

Állam

2016.06.09.

 

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot itt találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a felső sort nézd. A teljes változatot doc és pdf formátumban érheted el.)

 

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

 

1.   Az állam, és a célja

Az állam az állam polgárai, illetve egy ország területén tartózkodók felett hatalmat gyakorló központi intézmény. Állampolgárság alatt pedig azt értjük, amikor az állam bizonyos személyeket meghatározott (széleskörű) jogokkal és kötelességekkel ruház fel.

Az állam lényegében egy eszköz, melyet különböző célok szolgálatába lehet állítani. Hogy milyen célokat szolgál, az attól függ, hogy ki tartja a kezében. Az állam szolgálhatja elsősorban egy uralkodó, egy dinasztia érdekeit; állhat valamilyen csoport: a nemesség, egy párt, egy klikk szolgálatában; vagy védheti a széles tömegek, a nép érdekeit.

Optimális esetben az állam nép érdekeit szolgálja; célja különösen az olyan feladatok ellátása, melyeket így lehet a leghatékonyabban elvégezni. A valóságban azonban az állam hatalmából gyakran mások is hasznot húznak.

2.   Az állam feladatai

2.1. Milyen funkciókat tölt be az állam?

Általában a következőket:

1)    A rend és biztonság fenntartása

Mind az országon belül, mind a külfölddel szemben.

2)    Társadalmi szerep

o  A jogrendszer biztosítása

Melyen belül többek között megszabja a polgárok egymás közötti jogi viszonyait (polgári jog), illetve üldöz bizonyos a társadalomra veszélyes magatartásokat (büntetőjog).

Az állam bizonyos fokig mindenhol szabályozza, megszabja, hogy az emberek hogyan éljék az életüket, hogyan viselkedjenek; például megtiltja nekik, hogy bűncselekményeket kövessenek el. Hogy az állam (illetve a közösség) mennyire folyik ebbe bele, az változó, ahogyan a vélemények is, hogy mennyire kell ezt megtennie. Lásd ehhez a ‘Bal oldal - Jobb oldal’ témában a politikai bal- és jobboldalt; valamint alább az anarchiáról mondottakat.

o  Intézményrendszer

Az állam rendszerint igen sokféle intézményt fenntart, például a törvényhozás intézményeit, a kormány hivatalait, a bíróságokat, közigazgatási hivatalokat, oktatási és egészségügyi intézményeket, és így tovább.

o  Társadalompolitika

Mellyel az állam a társadalmat igyekszik formálni; így megpróbálhatja segíteni a hátrányos helyzetben lévőket, vagy megkísérelhet hatással lenni a demográfiai folyamatokra.

3)    Gazdasági szerep

o  A gazdasági keretek biztosítása

Melyben benne foglaltatik például a gazdaság jogi kereteinek biztosítása (például, ahogy a törvények meghatározzák a gazdasági társaságok fajtáit); a pénzügyi előfeltételek megteremtése (különösen a pénzteremtés); és a gazdasági működés anyagi feltételeinek megteremtése, elősegítése (mondjuk, ahogy az állam gondoskodik az úthálózat fenntartásáról).

o  Aktív gazdasági részvétel

Az állam azonban nemcsak a játék szabályait szabja meg, illetve annak feltételeit biztosítja, hanem maga is részt vesz benne. Egyrészt a gazdaságpolitikán keresztül igyekszik befolyásolni a gazdaság működését, bizonyos tevékenységeket megadóztat, ezzel visszafogja őket, másokat támogat; vagy éppen meghatározza a kamatszintet, amivel hatással van a megtakarításokra, hitelezésre. Lásd a ‘Gazdaságpolitika, makroökonómia’ témát.

Gazdaságpolitikai döntéseivel az állam egyúttal értékek között is választ, kifejezi, különösen, hogy mely társadalmi réteg jólétét mennyire tartja fontosnak, elsősorban azzal, hogy kit mennyire adóztat, támogat; de véleményt nyilvánít olyasmikről is, hogy mennyire fontos neki a környezetvédelem, illetve az eljövendő generációk jóléte.

A piac tökéletlenségei miatt az állam részvétele szükséges is a gazdaságban. Általa biztosítható például a közjavak létrehozása, a gazdaság teljesítményének kiegyensúlyozása, a fenntartható módon való gazdálkodás.

Továbbá az állam, mint megrendelő és szolgáltató is jelen van a gazdaságban; például, amikor magáncégektől útépítést rendel, vagy, ahogy az állami vállalatok, mondjuk az állami közműcégek a saját portékájukat, szolgáltatásaikat kínálják.

Hogy az állam mennyire aktív a gazdaságban az meglehetősen változó, választás kérdése. Vannak, akik a kisebb, vannak, akik a nagyobb mértékű állami beavatkozás mellett vannak; van, ahol több mindent bíznak a piacra, máshol az államé a vezető szerep. Lásd ehhez a ‘Bal oldal - Jobb oldal’ témában a gazdasági bal- és jobboldalt.

Végigtekintve a vázolt feladatokon láthatjuk, hogy az állam igen hasznos lehet, ha jól csinálják.

2.2. Újraelosztás és állami tulajdon

1)    Újraelosztás

Ahogy már utaltam rá, az állam társadalompolitikai és gazdasági ténykedésének keretében általában jövedelem és vagyon újraelosztást is végez.

Miért teszi ezt?

o  Mert a gazdasági lehetőségek eleve igazságtalanul vannak szétosztva a társadalomban: vannak jobb és rosszabb képességekkel rendelkezők, egyesek jobb, mások rosszabb társadalmi környezetbe születtek. Igazságos tehát a szerencsétlenek javára változtatni a helyzeten.

Mindazonáltal az újraelosztás igazságtalan is lehet, mondjuk, ha kizsákmányolásra használják, illetve ha egyesek kihasználják a rendszert, magukat szerencsétlennek, rászorulónak állítják be, holott nem is azok.

o  Másfelől a rend és stabilitás fenntartása érdekében hasznos is a társadalmi feszültségek csökkentése.

o  Továbbá, az újraelosztásnak lehetnek egyéb praktikus céljai is, például amikor az induló vállalkozások támogatásával az állam segíti a gazdasági növekedést, munkahelyteremtést.

Az újraelosztással természetesen akad némi gond: hogy akiknek van, azok nemigen adnak belőle szívesen: hogy elvegyük tőlük, hatalom kell – amije az államnak van. Lásd ehhez a ‘Gazdaságpolitika, makroökonómia’ témában az adókról mondottakat.

2)    Állami tulajdon – magántulajdon

Örök téma, hogy melyik a jobb, mennyire érdemes privatizálni, mit érdemes megtartani állami kézben. Több tényezőt érdemes figyelembe venni ezzel kapcsolatban.

3.   Legitimitás

Egy rendszer, egy vezető hatalma akkor legitim, ha az emberek azt elfogadják, jogosnak ismerik el.

A legitimitás nagyban megkönnyíti kormányzást, hatékonyabbá teszi a rendszert, az állam működését, mivel az emberek ilyenkor kevésbé ellenkeznek, alávetik magukat a hatalomnak.

Egy rendszernek sok minden kölcsönözhet legitimitást. Például:

·     Valamiféle transzcendens jóváhagyás; mondjuk, ha úgy tudjuk, az uralkodó Isten áldásával uralkodik, ne adj’ isten, ő maga is isten. Lásd a ‘Vallás’ témában, ahogy a vallás a hatalmat és a status quo-t legitimizálja.

·     Ha úgy látjuk, hogy a rendszer valamilyen tiszteletreméltó eszményt szolgál; például ahogyan a demokrácia és kapitalizmus mögött fellelhető a szabadság eszménye; vagy a kommunizmus mögött az egyenlőségé.

·     A hagyomány illetve a kultúra is segíthet legitimizálni a rendszert. Az emberek mondhatják, hogy „ez már régtől fogva így van, és ha az őseinknek jó volt, nekünk is jó lesz”.

·     „Társadalmi szerződés”: amikor az emberek hasznos eszköznek tekintik a központi hatalmat, és annak javára önként lemondanak szabadságuk egy részéről. Segít hasznosnak tekinteni a rendszert például, ha az jól működik, ott helyben vagy máshol. Az, hogy társadalmi „szerződés” csak egy elnevezés: nem valódi, hanem képletes szerződésről van szó, csak a hatalom most említett racionális megfontoláson alapuló elfogadását igyekszik kifejezni, illetve azt, hogy az állami hatalmat kötelezettségek terhelik a nép irányában, az nem lehet önkényes – ellenkező esetben a népnek jogában áll felmondani, újraírni a megállapodást.

Az egész rendszer legitimációja mellett az egyes vezetők, politikusok is igyekeznek legitimálni a saját hatalmukat. Milyen eszközöket használnak erre, mi legitimálhat egy vezetőt, politikust a nép szemében? Például:

·     A vezérbe vetett hit

·     Elődök, példaképek

Ha az elődöm egy hős, akkor az ő legitimitása rám is átsugárzik; ahogyan például az Árpád-házi királyokra ß átsugárzott Szent István dicsősége. (@@Jobb példa?) Hasonló a helyzet, ha köztiszteletben álló példaképeket követünk, illetve ekként reklámozzuk magunkat, például azt mondjuk, hogy mi olyan elveket vallunk, úgy szeretnénk munkálkodni, ahogyan Churchill, Kennedy vagy éppen Antall József. Mindkét esetben olyanokhoz kötjük magunkat, akikre felnéz a nép.

Visszatérve az elődökhöz, ha még nem is tekintenek hősként az elődömre, én azért tehetek róla, hogy úgy legyen – ezzel elősegítve a saját legitimitásomat. Az elődök hőssé avatásáról lásd a ‘Címkék, szerepek, identitások’ témában, illetve ugyanott a példaképeket.

·     Valamilyen aktuális mögöttes legitimitás átvetülése

Például, ha a vezetővé válás módját legitimnek tekintjük, mondjuk, ha az illetőt demokratikus úton választották meg; vagy ha egy, már legitimnek tekintett magasabb szintű vezető nevezte ki őt, ahogyan a felkent király nevezi ki a hadvezéreit.

Közben vegyük észre, hogy nemcsak a legfelsőbb szintű vezetők legitimitásáról van szó. Lejjebb is elkél, ha elfogadják egy vezető hatalmát, jól jön, ha egy köztiszteletben álló személyt nevezhetünk elődünknek, ha megteremtjük az elődünk kultuszát.

·     Teljesítmények, képességek

Azért arról se feledkezzünk meg, hogy az is elfogadottá tehet egy vezetőt, ha jól csinálja, vagy legalább úgy tűnik, hogy képes lehet jól csinálni, megvannak hozzá a képességei.

Végül, mind a rendszereket, mind a politikusokat legitimálhatja az érdek és a félelem is. Például, ha én a szabad piacból profitálok, az sokat nyom a latban, ha arról van szó, hogy elfogadom-e kapitalizmust; hasonlóan, ha én a vezér kegyeltje vagyok, valószínűleg támogatni fogom a hatalmát. Ami pedig a félelmet illeti, ha a nép úgy tudja, hogy súlyos külső fenyegetéssel kell szembe néznie, könnyebben elfogad egy diktatúrát, a kemény kezet, egy keménykezű vezető hatalmát.

Lásd ehhez a ‘Politikai konfliktusok’ témában az ellenségek hasznát a politikában.

4.   A hatalommal való visszaélés

4.1. Visszaélés és a visszaélés lehetőségének biztosítása

1)    Korrupció

Korrupció az, amikor valaki a politikai, szervezeti hatalmát nem rendeltetésének megfelelően, hanem a saját céljai érdekében használja, kihasználja, visszaél vele. Történhet ez úgy, hogy másvalakinek kedvező beavatkozásunkért valamilyen előnyt kérünk; vagy úgy, hogy a saját érdekünknek megfelelően élünk a hatalmunkkal.

Mik jellemzik a korrupciót? Például:

o  Nagyban és kicsiben is zajlik. A rendszer minden szintjén folyhat párhuzamosan: a nagy halak nagyban, a kicsik kisebben űzik. (Lásd azonban a ‘Jó cselekedetek’ témában, hogy a „fejétől bűzlik a hal”, azaz, hogy a nagyok jobban szem előtt vannak, az ő rossz példájuk többet árt.)

o  A korrupció erősíti önmagát, pozitív visszacsatolás érvényesül. (Például azáltal, ha a korrumpálók és korrumpáltak jól járnak vele, és ettől vérszemet kapnak; illetve, ha mások látják, hogy jól lehet vele járni, és maguk is kedvet kapnak hozzá.)

o  Hatékonytalanságot generál; különösen, ha a kelleténél többe kerülnek a közpénzből, segélyekből finanszírozott dolgok, mert a pénz jelentős részét elcsalják. (Másrészt egy korrupt rendszerben, ha valaki el akar érni valamit, a kenőpénz nagyban megkönnyítheti azt a számára.)

o  A korrupció intézményesülése: amikor mintegy a normál üzletmenet részévé válik, előre számolni lehet vele, hogy adott projektben ennyi meg ennyi kell majd megvesztegetésre, stb…

2)    A hatalom bebetonozása

Hogy hosszú távon vissza tudjunk élni vele. Tehetik ezt úgy, hogy adott szabályok mellett a hatalmukkal úgy befolyásolják a körülményeket, hogy azok nekik kedvezzenek; mondjuk, ha a választási szabályokat ugyan nem írják át, de osztogatnak (a máséból, közpénzből), a választók szavazatát megvásárlandó. De olyan is van, hogy átírják a szabályokat, a kellő hatalommal ez is lehetséges.

Jegyezzük meg még, hogy nemcsak az államtól nyert hatalommal lehet visszaélni. Egy magánkézben lévő vállalat vezetője is lehet korrupt, nemcsak egy állami tisztségviselő. A különbség az, hogy az előbbiek gyakran szorosabb ellenőrzés alatt állnak.

4.2. A hatalommal való visszaélés megakadályozásának eszközei

·     Demokrácia, piac

Egy demokráciában elvileg könnyen el lehet távolítani a hatalomból azokat, akik visszaélnek vele; a piac pedig a magántulajdonon nyugszik, illetve hatékonyságot követel, ami kirostálja a korrupt, hatékonytalan vállalatokat. Nyilván a gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű, például egy demokráciában is lehet manipulálni a választókat, meg lehet vesztegetni őket, vagy lehet, hogy a választhatók mindegyike korrupt; illetve a piacnak is bőven megvannak a hátulütői.

·     A (jó) törvények uralma, jogállamiság, alkotmány

Vagyis a megfelelő korrupcióellenes törvények életbe léptetése, érvényesülése; az állami hatalom alávetése a jognak; illetve a legfontosabb szabályok rögzítése, a legfontosabb jogok védelme egy (konszenzusos) alaptörvényben: mindezek csökkenthetik a hatalommal való visszaéléseket.

·     Az állampolgári alapjogok alkotmányos vagy törvényi védelme

Mint amilyen a vallásszabadság, a szólásszabadság vagy a tulajdon védelme.

·     A demokratikus kisebbséget védő szabályok

Egy demokráciában fennáll a „többség diktatúrájának” veszélye, vagyis, hogy a többség elnyomja a kisebbséget; például ha pusztán a többségi elv érvényesülne, egy ország többségi nemzetiségéhez tartozók megszavazhatnák, hogy a kisebbségektől vegyenek el mindent. Ezért szükség van olyan szabályokra, melyek védik a kisebbséget. Ilyenek lehetnek a minősített (pl. kétharmados) többséget igénylő törvények; mondjuk, hogy az alkotmány csak így módosítható. A kisebbségek jogait biztosíthatja továbbá, ha homogén választói körzeteket hoznak létre, ellenkező esetben ugyanis a kisebbség minden körzetben is kisebbségbe kerülhetne, és így nem jutna megfelelő képviselethez a törvényhozásban. Szintén kedvez a kisebbségeknek, ha a saját területeiken autonómiát biztosítanak a számukra.

·     A hatalom megosztása; a hatalmi ágak szétválasztása: törvényhozás – végrehajtás – bíráskodás

Szokták ezt a „fékek és ellensúlyok” rendszerének is nevezni, amely megakadályozza, hogy túl nagy hatalom összpontosuljon egy kézben, biztosítja, hogy a hatalom különböző birtokosai egymást felügyeljék.

·     Átláthatóság, elszámoltathatóság

Mármint az hatalom működésének átláthatósága, hogy ne lehessen eldugni a kétes ügyeket; illetve a hatalom gyakorlóinak elszámoltathatósága, hogy ne csinálhassanak azt a hatalmukkal, amit akarnak.

·     A potenciálisan korrumpálhatók megfelelő megfizetése

Hogy ne szoruljanak rá a korrupcióra. Nyilván, minden pénznél van több, tehát ettől még nem lesz biztos, hogy nem korrumpálódnak, épp csak égető szükségük nem lesz rá.

·     Nyilvánosság és a civil szféra

A média, a sajtó a kétes ügyletek nyilvánosság elé tárásával sokat tehet azért, hogy visszaszorítsa a visszaéléseket – ezért is olyan fontos a sajtó szabadsága. A civilek szintén jelentős nyomást tudnak gyakorolni, például úgy, hogy tüntetéseket szerveznek, polgári engedetlenséget tanúsítanak, szervezeteik összefogják a hatalmi visszaélésekkel elégedetlenkedőket.

(Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a magánsajtó is szolgálhat különérdekeket, a tulajdonosaiét.)

·     Nemzetköziség

Ha egy országban visszaélnek a hatalommal, elharapózik a korrupció, külföldről is lehet tenni ezek ellen. Nyomást gyakorolhatnak az egyes országok, különféle nemzetközi szervezetek vagy a külföldi befektetők.

A nyomásgyakorlásnak különféle formái, eszközei lehetnek; például a korrupciós helyzet (nemzetközi összehasonlításban történő) publikálása, diplomáciai nyomásgyakorlás, gazdasági szankciók, vagy ha a magánbefektetők kivonják a befektetéseiket. Kérdés azonban, hogy a külföldnek mi az érdeke: még a viszonylag rendes országok is gyakran jól megvannak más helyek igen csúnya rendszereivel, ne adj’ isten még segítik is őket.

Lásd az ‘Hazugság’ témában, hogy érdek nélkül általában nincs politikai cselekvés. (És ezt túlságosan elvárni sem lehet.)

A hatalommal való visszaélést valószínűleg nem lehet teljesen kiküszöbölni.

Miért? Egyrészt mert hatalomra szükség van, ahogy mindjárt látni fogjuk. Másrészt, az emberi természet olyan, amilyen. (Ha a viselkedésen bizonyos mértékig lehet is alakítani.) Különösen, erős bennünk az önzés; a hatalom pedig a hatalomvágyókat vonzza, ezért jellemzőbben nem is a legérdemesebbek kezébe kerül.

Ezért, bár jó volna, ha egyáltalán nem lennének visszaélések, gyakorlatilag inkább annyit lehet elérni, hogy korlátozottak legyenek, mértéket tartva valósuljanak meg – ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy elnézőnek kellene lenni velük.

5.   Anarchia

A hatalom visszásságaiban csalódottaknak szimpatikus lehet az anarchia lehetősége: ha nincs hatalom, nincs mivel visszaélni.

A társadalom azonban nem lehet meg hatalom nélkül:

·     Máskülönben az erős elnyomná a gyengét.

·     Bizonytalanság, káosz lenne.

·     Társadalmi és gazdasági problémák lennének.

A hatalom szükségessége azt is jelenti, hogy az egyén nem lehet teljesen szabad a társadalomban. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a hatalom a jó arcát mutassa.

Szólj hozzá!